A humor, mint stratégia

WTO banner dang ngo 3Szerbia erőszakmentes, pro-demokratikus mozgalma az Otpor 20 diákkal és nagyjából 15.000 forintos tőkével kezdte meg működését. Első akciójukon Slobodan Milosevic arcképét ragasztották egy olajoshordóra, majd egy baseball ütő társaságában az egészet otthagyták Belgrád legforgalmasabb bevásárlónegyedében. Ezután leültek egy közeli kávézóban és onnan figyelték az eseményeket. Hamarosan tucatnyian álltak sorba a hordó előtt, hogy a megvetett – de félelemből ritkán kritizált- diktátoron jelképes revansot vegyenek. 30 perccel később megérkezett a rendőrség és az aktivisták lélegzetvisszafojtva várták mi következik. Mit fog tenni Milosevic rendőrsége? A vásárlókat nem tartóztathatták le- milyen alapon? A “tettesek” pedig sehol sem látszottak. Végül az egyetlen dolgot tették, ami eszükbe jutott: letartóztatták a hordót. Szerbiában a hónap legjobb fotói lettek, ahogy a törvény őrei a Milosevic -hordót magukkal vonszolják, majd betuszkolják a kocsijukba. Milosevic és rezsime nevetség tárgyává vált, az Otport neve pedig szájról szájra járt.

A forradalom komoly dolog, gondoljunk csak Lenin, Mao, Fidel vagy Che morcos képére, ők aztán ritkán mosolyogtak. A 21. században azonban az aktivizmus egy új formája terjed aminek eszköze a humor és szatíra. Napjaink aktivistái az erőszakmentes tiltakozásoknak ezt az új eszközét használják figyelemfelhívásra, ez az ún. “Laughtivism.”

Nem csak nyugati aktivisták fegyverkeznek fel humorral az elnyomás ellen. 2011. januárjában Tunéziában a tetőfokára hágtak a Ben Ali elleni tüntetések, ekkor egy magányos férfi – később szuperhősként is megjelenítették Captain Khobza (Kenyér Kapitány) néven – egy szál bagettel felfegyverkezve szállt szembe Ben Ali fegyvereseivel. Az egyiptomiak Super Mario figuraként ábrázolták elnöküket, a szudáni diktátor Omar al-Bashir ellen gúnyvideókat készített diákok egy csoportja. Még Szíriában is – ahol a harcok tízezrével szedik áldozataikat – anti-Assad graffitik sora tüzelte cselekvésre a rendszer ellenségeit.

tunisia-protester-breadstick

Ha bárki kétségbe vonja a humor erejét a Közel-Keleten, annak érdemes visszaemlékeznie Bassem Youssef elleni vádemelésre, Bassem Youssef egy talk-show műsorvezetője és gyakran nevezték az egyiptomi Jon Stewart-nak is. Ezzel a lépéssel a kormány tökéletesen igazolta mennyire fél a humortól. Szintén Egyiptomban terjedt egy számítógépes program ami a demokrácia “telepítését” jelenítette meg, ennek során a gép egy hiba üzenetet írt ki: A ‘Demokrácia’ telepítése nem sikerült. Kérjük távolítsa el ‘Mubarak’ és próbálja újra. A világ más részein is hasonló a helyzet az USA-ban az Occupy Wall Street matador bohócai rohanták le a tőzsde jelképének szánt bika szobrot, Oroszországban is sokan értelmezték újra a Putyin ábrázolás kérdését, erre a politikusok az ilyen jellegű karikatúrák büntethetőségét lehetővé tevő törvénnyel álltak elő.

A humor megtöri a félelmet és táplálja a reményt, nem mellékesen vagányabbá is teszi az azt használókat ami vonzza az újonnan csatlakozókat. Emellett a szatíra gyakran suta reakciókat vált ki a tekintélyelvű rendszerekből tovább erősítve a kezdeti hatást. A humor hatékony eszköze az olyanok megszólításának, akik ugyan nem érzik magukat politikailag aktívnak, de belefáradtak a meglévő rendszerbe. Mondjuk el üzenetünket szórakoztató módon és az emberek nem akarnak majd lemaradni róla. Nem gyerekes, öncélú csínyekről van szó, hanem olyan kommunikációs módszerről ami hatékonyan erodálja a diktatúrák legerősebb fegyverét: a félelmet.

A humorral szemben a kormányoknak nincs megfelelő válasza, vagy fellép ellene és még nevetségesebbé válik, vagy nem tesz semmit és kockáztatja, hogy az emberek egyre nagyobb hányada veszi észre milyen komikus is az, ami az országukban folyik. A politikai szatíra olyan régi, mint maga a politika, évszázadok óta használjuk arra, hogy megmutassuk a hatalom igazi arcát. A ma erőszakmentes aktivistái ugyanakkor egy magasabb szintre emelték ennek az eszköznek a használatát, már nem marginális dologról van szó, hanem mozgalmak stratégiáinak központi eleméről.

Persze attól függetlenül, hogy mennyire elterjedt és hatékony eszközről van szó hiba lenne azt gondolnunk, hogy használata könnyű. Éppen ellenkezőleg, a laughtivism folyamatos megújulást és kreatív munkát igényel, hogy a posztok, címlapok, tweetek rengetegéből kitűnjünk üzenetünkkel és fenntartsuk a mozgalom lendületét. De ha tudunk bánni vele, akkor működik, ez már biztos. Láthattuk, hogy egy maroknyi diák humoros akciói hogyan kovácsoltak össze egy 70.000 fős mozgalmat Szerbiában a semmiből ezzel meggyengítve a félelem légkörét, hozzájárulva Milosevic rendszerének bukásához.

A cikk nagy része anno a Foreign Policy-n jelent meg, hazai aktualitását számomra a magyar kormány – bevándorlókkal szembeni- gyűlöletkampánya és az arra adott frappáns válasz jelentette, A Kétfarkú Kutya Párt és a Vastagbőr akciója a laughtivism módszerének jó példája, illetve a rövid idő alatt, adományokból összegyűjtött 33 millió forint is magáért beszél.

 Schmidt Gergő

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s