Újra itthon

Kedves Olvasóink, Ügyfeleink, Civil Barátaink!

Egy jó és egy rossz hírünk van számotokra. A jó hír, hogy több évi külföldi munkavállalás után idén májusban hazatértünk mindketten, és az elkövetkező pár évben mindenképpen Magyarországon leszünk elérhetőek. Sajnos ez viszont nem jelenti azt, hogy több magyar civil feladatot tudnánk ellátni tanácsadóként, mivel a következő fél évben, 8-9 hónapban többnyire magánéleti feladatokkal leszünk elfoglalva. A blogot is szünetelteni fogjuk, amíg születendő gyermekünk szabadidőt nem ad számomra, hogy újra belevethessem magam.
Gergővel viszont többet találkozhattok majd civil körökben, minthogy a magyar Greenpeace Aktivizmus és Engagment koordinátoraként dolgozik idén áprilistól.
Köszönjük, hogy az elmúlt években olyan sokan megtiszteltetek bizalmatokkal és bőséges feladatokkal láttatok el bennünket nemzetközi munkáink mellett. 🙂

A jövőben is lelkesen támogatjuk a magyar civil szektor fejlődését, ezért keressetek nyugodtan bennünket e-mailen ugyanúgy, mint eddig, ahogy időnk engedi igyekszünk majd segíteni.

Sok sikert és hajrá CIVILEK!

Liza és Gergő

Google varázsgömb megmondja a jövődet! – zseniális nonprofit reklám

googleMinap egy zseniális nonprofit online “reklámba” futottam. Elsősorban Európát célozza (az oldal be sem jön nekem Malajziából, bár Thaiföldről igen…) az a menekültekről szóló, érzékenyítő, szolidaritást elősegítő online felület, amelyet egy kattintással elérhetsz ha rákattintasz IDE.
A vicces, megkapó FB-on terjedő képre kattintva “megismerheted a jövődet”, azaz a “Google varázsgömbje megmondja neked.” Be is jön az oldal, amelyen egy Google-hoz hasonló felületbe írhatod be a jövőt illető kérdésedet, de amint elkezded gépelni, felugranak tipikus kérdések a világról… és máris jön a nagy meglepetés.Kattintsd, nézd meg, és nonprofit szervezetként te is gondolkozz innovatívan, találj ki valami hasonlóan ütőset!

http://betagoogle.com/

Liza

Mit tanulhatunk Bernie Sanderstől?

Screen-Shot-2015-10-16-at-3-51-12-PMPár éve felkavarta az online mozgalmi életet Barack Obama azzal, hogy kampányához az online marketing minden eszközét bevetette. Először szólította meg valaki a fiatalokat és a virtuális világban szabadidejüket töltőket profi módon tömegesen, miközben nem egy terméket akart eladni vagy szolgáltatás megvásárlására bíztatni. A mai napig nem kérdéses, hogy Obama győzelmének egyik fő oka az online aktivitása volt. Azóta sokan cikkeztek Obama módszereiről, sikerének kulcsáról és el is telt jó pár év ahhoz, hogy rengeteget fejlődjön a nonprofit digitális szakma.
Ma Bernie Sanders-től tudunk tanulni. Hogy mit is?
Nyilvánvalóan az amerikai elnökjelölt a legprofibb online szakembereket sorozta be kampányába, annyira profi online kommunikációt folytat. Teljes elemézéssel még nem tudunk kijönni természetesen, de nézzünk meg néhány fontos jellemzőt a kampányában:

 

  1. A honlap

Bernie Sanders oldala egy bevonásra épülő honlap. Többször írtunk már az “engagement”-ről, ami a nonprofit szervezetek új irányvonalává kezd válni Bővebben…

Önkéntes menedzsment, módszerek a statisztikák tükrében

Amikor a cikkeink megnyitási arányát nézzük, mindig kiemelt helyen szerepelnek azok, amelyek statisztikákat, infógrafikákat tartalmaznak. Az érdeklődés tehát nagy ezekre, ugyanakkor meglehetősen régen posztoltunk hasonlót, különösen az önkéntesekkel kapcsolatos feladatok kapcsán.

Az alábbiakban a washingtoni Urban Institute által feldolgozott adatokat láthatjátok, amelyek több száz civil szervezet megkérdezése alapján születtek.  Használjátok az eredményeket, egyrészt a saját tevékenységeitekkel összefoglalva a felsoroltakat, másrészt megvizsgálva azok eredményességét a megtartás során (lásd utolsó ábra).

magyar1

Míg az előző ábrán azt láthatjuk, hogy a különböző aktivitások milyen mértékben jellemzőek a megkérdezett szervezetekre, addig az alábbi kimutatáson az szerepel, hogy az önkéntesek foglalkoztatásának időbeli, illetve számbeli jellemzői szerint mik voltak azok, amelyeket inkább vagy kevésbé alkalmaztak. Bővebben…

Időmendzsment újra avagy mit kezdjünk a rengeteg e-maillel és a megbeszéléssel?

youve-got-email-374x480Néha egész napod elmegy az e-mailekre való válaszolgatással? Az előbb még csak reggel volt és most  már hirtelen délután és te még bele sem kezdtél a napi teendőkbe? Egész nap csak megbeszéléseid   vannak és már emlékezni sem emlékszel, hogy milyen témával kezdted a reggelt?  Néhány tippel szeretnénk segíteni, hogy hatékonyabban folytasd a munkád és menedzseld az idődet.

Az e-mailek  
Az emberek az e-mailjeikkel töltik a munkaidejük óriási részét. Jópár éve hallottam egy   előadást egy remek munkatársamtól, amelyben azt javasolta, hogy az e-mail postafiókunkra   gondoljuk úgy, mint az igazi postaládánkra. Ki az, aki ötpercenként kimegy a postaládájához   megnézni, hogy nem kapott-e levelet? Nos, az e-mailjeinkkel azért töltünk el sok időt, mert   folyamatosan oda-vissza ugrálunk más teendők és az e-mailek ellenőrzése között. Ezzel nem  Bővebben…

2015-ben is veletek, értetek

imagesÍgy februárra már kellő távolságban vagyunk 2015-től, hogy kicsit jobban ránézzünk az évre. Az első teendő mindenképpen az, hogy megköszönjük nektek a kitartó és növekvő érdeklődéseteket az oldalunk iránt. Nagyon örülünk nektek és igyekszünk folyamatosan szállítani a friss ötleteket, tanácsokat, még ha nem is mindig könnyű tartani a heti megjelenési gyakoriságot.

A második, hogy kicsit megnézzük, mit is jelent ez a számok tükrében. A blog szempontjából ez 10.000 látogatást takar 2015-ben, ami közel háromszoros növekedés 2014-hez képest. Megjegyzem, ez néha eltörpül Liza privát blogja(i)nak látogatószámától, de mivel ez egy szűk célközönségnek szánt, szakmai blog, ezért erre a számra is kifejezetten büszkék vagyunk.

A harmadik és egyben legfontosabb, hogy megosszunk veletek néhány cikket az előző évből. Ezek az írások nem feltétlenül a legnézettebbek voltak, de mindenképpen az első 20 között találhatóak, ezekből választottuk ki azokat, amiket mindenképpen olvasásra javaslunk akkor is, ha valamelyikről lemaradtatok volna 2015-ben.

  1. Az üzenet a régi, de a hatás lehengerlő: Nem válnak be az unalomig ismételt kampányszövegek? Elveszik az üzenet az egyéb médiazaj közepette? Kezdj el formabontóan gondolkodni! A cikkben ehhez találsz inspirációt.
  2. Hogyan írjunk adományszervezési stratégiát?: Hogy miért kell stratégia? Ez a cikk azoknak szól, akik már tudják, miért kell stratégia. Olyanoknak, akik stratégiájukkal egy stabil és fenntartható rendszert szeretnének építeni, ami kiszámítható és nem dől össze, mint annyi más fundraising program.
  3. Így készíts Storytelling kampányt: A storytelling segítségével hatékonyan helyezzük bele a célközönséget egy történetbe, amely reflektál a munkánkra és érzelmi azonosulást kínál a külső szemlélők számára. A cikkből megtudhatod ezek alapvető fogásait.

Végezetül pedig köszönjük annak a nyolc nonprofit szervezetnek a megkeresését akik, talán a blogunk hatására is, úgy döntöttek az előző évben, hogy velünk szeretnének dolgozni!

Gergő & Liza

 

Vészhelyzeti forgatókönyv

Face-Rapid-Response-Research-500x327Az alábbi cikk kifejezetten a gyors reagálású, watchdog szervezetek számára lesz hasznos, olyan szervezeteknek, amelyek a – többnyire előre nem látható -környezeti, társadalmi vészhelyzetek azonnali megoldására koncentrálnak. Ilyen vészhelyzetek Magyarországon sem ismeretlenek legyen szó akár a vörösiszap katasztrófáról vagy egy, a demokratikus működést aláásó törvénytervezetről stb. Ilyen esetekben hatalmas nyomás nehezedik a szervezetre és munkatársaira, hogy hatékony, gyors, és szakmailag megalapozott választ adjanak a kihívásra.

Az alábbiakban pontokba szedem azokat a feladatokat, amelyek segítik egy ilyen, struktúrált reakció létrehozását a szervezet részéről.

A helyzet kezdeti értékelése & Az első aktivítások 72 órán belül

Ideális esetben az első 72 órán belül megtörténik a döntés az ügy felkarolásáról, illetve az első akció is. Ekkor a szervezet még az elsők között tud reagálni az adott helyzetre és képes meglovagolni azt a társadalmi közbeszédet, amely általában jellemzi ezeket a témákat. Tehát Bővebben…