Önkéntes menedzsment, módszerek a statisztikák tükrében

Amikor a cikkeink megnyitási arányát nézzük, mindig kiemelt helyen szerepelnek azok, amelyek statisztikákat, infógrafikákat tartalmaznak. Az érdeklődés tehát nagy ezekre, ugyanakkor meglehetősen régen posztoltunk hasonlót, különösen az önkéntesekkel kapcsolatos feladatok kapcsán.

Az alábbiakban a washingtoni Urban Institute által feldolgozott adatokat láthatjátok, amelyek több száz civil szervezet megkérdezése alapján születtek.  Használjátok az eredményeket, egyrészt a saját tevékenységeitekkel összefoglalva a felsoroltakat, másrészt megvizsgálva azok eredményességét a megtartás során (lásd utolsó ábra).

magyar1

Míg az előző ábrán azt láthatjuk, hogy a különböző aktivitások milyen mértékben jellemzőek a megkérdezett szervezetekre, addig az alábbi kimutatáson az szerepel, hogy az önkéntesek foglalkoztatásának időbeli, illetve számbeli jellemzői szerint mik voltak azok, amelyeket inkább vagy kevésbé alkalmaztak. Bővebben…

Reklámok

2015-ben is veletek, értetek

imagesÍgy februárra már kellő távolságban vagyunk 2015-től, hogy kicsit jobban ránézzünk az évre. Az első teendő mindenképpen az, hogy megköszönjük nektek a kitartó és növekvő érdeklődéseteket az oldalunk iránt. Nagyon örülünk nektek és igyekszünk folyamatosan szállítani a friss ötleteket, tanácsokat, még ha nem is mindig könnyű tartani a heti megjelenési gyakoriságot.

A második, hogy kicsit megnézzük, mit is jelent ez a számok tükrében. A blog szempontjából ez 10.000 látogatást takar 2015-ben, ami közel háromszoros növekedés 2014-hez képest. Megjegyzem, ez néha eltörpül Liza privát blogja(i)nak látogatószámától, de mivel ez egy szűk célközönségnek szánt, szakmai blog, ezért erre a számra is kifejezetten büszkék vagyunk.

A harmadik és egyben legfontosabb, hogy megosszunk veletek néhány cikket az előző évből. Ezek az írások nem feltétlenül a legnézettebbek voltak, de mindenképpen az első 20 között találhatóak, ezekből választottuk ki azokat, amiket mindenképpen olvasásra javaslunk akkor is, ha valamelyikről lemaradtatok volna 2015-ben.

  1. Az üzenet a régi, de a hatás lehengerlő: Nem válnak be az unalomig ismételt kampányszövegek? Elveszik az üzenet az egyéb médiazaj közepette? Kezdj el formabontóan gondolkodni! A cikkben ehhez találsz inspirációt.
  2. Hogyan írjunk adományszervezési stratégiát?: Hogy miért kell stratégia? Ez a cikk azoknak szól, akik már tudják, miért kell stratégia. Olyanoknak, akik stratégiájukkal egy stabil és fenntartható rendszert szeretnének építeni, ami kiszámítható és nem dől össze, mint annyi más fundraising program.
  3. Így készíts Storytelling kampányt: A storytelling segítségével hatékonyan helyezzük bele a célközönséget egy történetbe, amely reflektál a munkánkra és érzelmi azonosulást kínál a külső szemlélők számára. A cikkből megtudhatod ezek alapvető fogásait.

Végezetül pedig köszönjük annak a nyolc nonprofit szervezetnek a megkeresését akik, talán a blogunk hatására is, úgy döntöttek az előző évben, hogy velünk szeretnének dolgozni!

Gergő & Liza

 

Vészhelyzeti forgatókönyv

Face-Rapid-Response-Research-500x327Az alábbi cikk kifejezetten a gyors reagálású, watchdog szervezetek számára lesz hasznos, olyan szervezeteknek, amelyek a – többnyire előre nem látható -környezeti, társadalmi vészhelyzetek azonnali megoldására koncentrálnak. Ilyen vészhelyzetek Magyarországon sem ismeretlenek legyen szó akár a vörösiszap katasztrófáról vagy egy, a demokratikus működést aláásó törvénytervezetről stb. Ilyen esetekben hatalmas nyomás nehezedik a szervezetre és munkatársaira, hogy hatékony, gyors, és szakmailag megalapozott választ adjanak a kihívásra.

Az alábbiakban pontokba szedem azokat a feladatokat, amelyek segítik egy ilyen, struktúrált reakció létrehozását a szervezet részéről.

A helyzet kezdeti értékelése & Az első aktivítások 72 órán belül

Ideális esetben az első 72 órán belül megtörténik a döntés az ügy felkarolásáról, illetve az első akció is. Ekkor a szervezet még az elsők között tud reagálni az adott helyzetre és képes meglovagolni azt a társadalmi közbeszédet, amely általában jellemzi ezeket a témákat. Tehát Bővebben…

2015 legjobb videói

Még mindig 2015-re emlékezve, inspiráció gyanánt bemutatunk nonprofit videókat, amiket a The Guardian a tavalyi év legjobbjai közé választott. Végignézve őket talán láttunk már kreatívabbakat is, ennek ellenére az alábbiak kitűnnek azzal, hogy nem kifejezetten adomány vagy aláírásgyűjtésre koncentrálnak, sokkal inkább valamilyen tudást akarnak átadni néhány percben. Az elsőre már mi is felfigyeltünk és írtunk róla korábban, ez pedig a

Duty of Care:

A népszerű Call of Duty stílusában készülő videójáték civil szervezetek és játéktervezők összefogásán alapul. Lényegében egy háborús övezet traumáit átélő Nima nevű lányt alakítanak a résztvevők, akivel menekülünk, látjuk szüleink halálát és más traumák elé nézünk. A program érzékenyítésre szolgál, arra, hogy a fiatalok, akik között népszerűek a videójátékok, de többnyire kevéssé ismerik ezt a témát, többet tudjanak meg a problémáról. A videót már 500.000 ember tekintette meg. Bővebben…

Figyelem! Tűz van!

Nem elég fontos dolgokról beszélni, úgy kell ezt tennünk, hogy azt mások meghallgassák. Beszéljünk tehát arról a kommunikációs hibáról, amit ma a szerveztek 90%-a elkövet Magyarországon. Biztosan sokan ismernek magukra, civil szervezetükre, amikor azt mondom: többségünk végtelen monológokba hajlamos bocsátkozni az általa képviselt ügy kapcsán. Tegyük fel akár a legegyszerűbb kérdést egy civilnek (Mit/Miért/Hogyan dolgozik a szervezetetek?), és biztos, hogy rövid válaszok helyett végtelen előadásokat hallgathatunk meg.

I+like+you_2cb7f3_4823690

A legnagyobb probléma az, hogy ezt nem csak személyes beszélgetések során nehéz levetkőzni, de megjelenik honlapunkon, üzeneteinkben, ellehetetleníti adománygyűjtési és mobilizáló képességünket. Ezen a gyakorlaton változtatni kell, le kell egyszerűsítenünk az üzenetünket és a cselekvés lehetőségeire, eredményeire koncentrálnunk. Unalomig ismételt tanács a tömörebb kommunikációra, hogy gondolkozzunk reklámszlogenekben/szövegekben amikor az üzenetünket fogalmazzuk, éppen ezért az alábbiakban néhány új nézőpontot mutatok be. Bővebben…

Szüret 2015

Ahogy minden évben 1-2 alkalommal, úgy most is közzétesszük a legnépszerűbb cikkeink listáját. Ezúttal erre nem valamilyen jeles dátum miatt kerül sor, hanem azért, mert elutazunk egy rövid időre és a meglévő munkáink mellett nem jutott időnk friss cikkel jelentkezni. Jövőhéten újra itt leszünk, addig is szemezgethettek az alábbi írásaink közt kedvetekre valót.

harvest-mouse-007

Az elmúlt 9 hónap legnépszerűbbjei a következők voltak:

  1. Facebook hirdetés lépésről lépésre
  2. A világ jótékonysági trendjei: 2015
  3. RACI, avagy ki miért felelős?
  4. Nonprofit kommunikációs trendek 2015-re
  5. Hogyan írjunk nonprofit stratégiát?

A fenti írásainkat több, mint kétezren olvastátok el a megjelenésük óta. Az ‘Arcképünk‘ rész pedig töretlenül a legtöbbet látogatott felület a honlapunkon, ezt a kiemelt érdeklődést pedig ezúttal is köszönjük!

Gergő & Liza

 

Online adományozói oldal – mikre figyeljünk?

Szeretnél egy online adományozási felületet? Ahol a szervezeted szimpatizánsai egy kattintással támogatókká is válhatnak? Összeszedtünk néhány pontot, amire mindenképpen figyelni kell, mikor megtervezed az online adományozási felületet:

  1. Pénzügyi szolgáltató
    Első körben érdemes végiggondolni milyen pénzügyi szolgáltatóval szeretnél dolgozni. A magyar bankok webshop szolgáltatását ajánljuk elsősorban, főleg azért, mert ezek magyar felületek és a honlapodon való adományozási űrlap kitöltése után a támogatód rögtön egy általa ismert bank belső, biztonságos oldalára ugrik. (K&H, OTP, CIB, Budapest Bank, UniCredit)

fundraising

A NIOK évente meghirdeti pályázatát online adományozás elősegítésére az OTP bankon keresztül itt.
Webáruházak fizetési megoldásairól itt tudhatsz meg többet.
Más, főleg külföldi pénzügyi tranzakciót biztonsággal kínáló cégek is léteznek, ahol a pénzügyi felületet a honlap látogatója nem is látja, vagy ahol saját arculatunkra alakíthatjuk az adományozói oldalt. A Shopify listázta a Magyarországon található fizetési kapukat.
Fontos, hogy végiggondoljuk a stratégiánkat és az alapján válasszunk olyan megoldást, amelyik csak egyszeri vagy amely Bővebben…