2015-ben is veletek, értetek

imagesÍgy februárra már kellő távolságban vagyunk 2015-től, hogy kicsit jobban ránézzünk az évre. Az első teendő mindenképpen az, hogy megköszönjük nektek a kitartó és növekvő érdeklődéseteket az oldalunk iránt. Nagyon örülünk nektek és igyekszünk folyamatosan szállítani a friss ötleteket, tanácsokat, még ha nem is mindig könnyű tartani a heti megjelenési gyakoriságot.

A második, hogy kicsit megnézzük, mit is jelent ez a számok tükrében. A blog szempontjából ez 10.000 látogatást takar 2015-ben, ami közel háromszoros növekedés 2014-hez képest. Megjegyzem, ez néha eltörpül Liza privát blogja(i)nak látogatószámától, de mivel ez egy szűk célközönségnek szánt, szakmai blog, ezért erre a számra is kifejezetten büszkék vagyunk.

A harmadik és egyben legfontosabb, hogy megosszunk veletek néhány cikket az előző évből. Ezek az írások nem feltétlenül a legnézettebbek voltak, de mindenképpen az első 20 között találhatóak, ezekből választottuk ki azokat, amiket mindenképpen olvasásra javaslunk akkor is, ha valamelyikről lemaradtatok volna 2015-ben.

  1. Az üzenet a régi, de a hatás lehengerlő: Nem válnak be az unalomig ismételt kampányszövegek? Elveszik az üzenet az egyéb médiazaj közepette? Kezdj el formabontóan gondolkodni! A cikkben ehhez találsz inspirációt.
  2. Hogyan írjunk adományszervezési stratégiát?: Hogy miért kell stratégia? Ez a cikk azoknak szól, akik már tudják, miért kell stratégia. Olyanoknak, akik stratégiájukkal egy stabil és fenntartható rendszert szeretnének építeni, ami kiszámítható és nem dől össze, mint annyi más fundraising program.
  3. Így készíts Storytelling kampányt: A storytelling segítségével hatékonyan helyezzük bele a célközönséget egy történetbe, amely reflektál a munkánkra és érzelmi azonosulást kínál a külső szemlélők számára. A cikkből megtudhatod ezek alapvető fogásait.

Végezetül pedig köszönjük annak a nyolc nonprofit szervezetnek a megkeresését akik, talán a blogunk hatására is, úgy döntöttek az előző évben, hogy velünk szeretnének dolgozni!

Gergő & Liza

 

2015 legjobb videói

Még mindig 2015-re emlékezve, inspiráció gyanánt bemutatunk nonprofit videókat, amiket a The Guardian a tavalyi év legjobbjai közé választott. Végignézve őket talán láttunk már kreatívabbakat is, ennek ellenére az alábbiak kitűnnek azzal, hogy nem kifejezetten adomány vagy aláírásgyűjtésre koncentrálnak, sokkal inkább valamilyen tudást akarnak átadni néhány percben. Az elsőre már mi is felfigyeltünk és írtunk róla korábban, ez pedig a

Duty of Care:

A népszerű Call of Duty stílusában készülő videójáték civil szervezetek és játéktervezők összefogásán alapul. Lényegében egy háborús övezet traumáit átélő Nima nevű lányt alakítanak a résztvevők, akivel menekülünk, látjuk szüleink halálát és más traumák elé nézünk. A program érzékenyítésre szolgál, arra, hogy a fiatalok, akik között népszerűek a videójátékok, de többnyire kevéssé ismerik ezt a témát, többet tudjanak meg a problémáról. A videót már 500.000 ember tekintette meg. Bővebben…

Inspiráló nonprofit reklámvideók

Ma egy videót ajánlunk a Facebookról, aztán pedig  mindazt a 74-et, amit évek alatt összegyűjtöttünk a Youtube-on.
Nézzétek, inspirálódjatok és tervezzétek meg a sajátotokat!

A videók jellemzői a profizmus, rövidség és hatásos, érzelmi megjelenítés. Nézzétek meg, hány embert értek el a videókkal. Persze hogy valami vírusvideóvá válik-e vagy sem, abban nagy része van a köré kerített marketing kampánynak is, nem csak a videónak magának. Bár akármennyit is költünk profi marketingre ha nem jó a videó…

Nektek melyik tetszik a legjobban?

 

Online adományozói oldal – mikre figyeljünk?

Szeretnél egy online adományozási felületet? Ahol a szervezeted szimpatizánsai egy kattintással támogatókká is válhatnak? Összeszedtünk néhány pontot, amire mindenképpen figyelni kell, mikor megtervezed az online adományozási felületet:

  1. Pénzügyi szolgáltató
    Első körben érdemes végiggondolni milyen pénzügyi szolgáltatóval szeretnél dolgozni. A magyar bankok webshop szolgáltatását ajánljuk elsősorban, főleg azért, mert ezek magyar felületek és a honlapodon való adományozási űrlap kitöltése után a támogatód rögtön egy általa ismert bank belső, biztonságos oldalára ugrik. (K&H, OTP, CIB, Budapest Bank, UniCredit)

fundraising

A NIOK évente meghirdeti pályázatát online adományozás elősegítésére az OTP bankon keresztül itt.
Webáruházak fizetési megoldásairól itt tudhatsz meg többet.
Más, főleg külföldi pénzügyi tranzakciót biztonsággal kínáló cégek is léteznek, ahol a pénzügyi felületet a honlap látogatója nem is látja, vagy ahol saját arculatunkra alakíthatjuk az adományozói oldalt. A Shopify listázta a Magyarországon található fizetési kapukat.
Fontos, hogy végiggondoljuk a stratégiánkat és az alapján válasszunk olyan megoldást, amelyik csak egyszeri vagy amely Bővebben…

Jó példa a Magyar Élelmiszerbanktól

capture-20150523-152909Tavaly májusban mi magunk is találkoztunk a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkatársával, hogy beszélgessünk adományszervezési terveikről, már akkor látszott, hogy jó ötleteik vannak. Most az 1% gyűjtési időszakban több szervezet honlapját is megnéztük, kíváncsiak voltunk, hogy kik, milyen ötletekkel vágtak bele a kampányukba. Végül ami különösen tetszett nekünk, az az Élelmiszerbank fundraising felülete volt. Ők egy kalkulátorral mutatták be mennyit is ér az a bizonyos 1%.

Miért nagyon jó ez a módszer a támogatók megszólítására? Először is a potenciális donorok egy része alapvetően nem hisz az 1% felajánlás segítő erejében. ,,Ugyan, az a pár száz forint..” mondattal, vagy egy ehhez hasonlóval le is veszi válláról azt az 5 perces terhet, amit az ezzel való foglalkozás jelentene. Egy másik csoportba azok tartoznak, akik ugyan felajánlják/felajánlanák ezt az összeget, de a civil szervezetekkel kapcsolatos bizalom, vagy kiemelt preferencia hiányában gondban vannak azzal, hogy az ő pénzük hol lenne a legjobb helyen, hol mire fordítják azt?

capture-20150523-141150

Nos az első kérdésre rögtön kiválóan megfelelt az Élelmiszerbank, bizony, az a pár ezer forint, ami nekünk semmibe sem kerül rögtön harmincszor akkora összeggel segít majd egy rászorulón.  Minden Bővebben…

Csatlakozz!

Join-UsAzt látva, hogy egyre többen olvastok minket úgy döntöttünk, hogy ideje megnyitnunk blogunk kapuit, ennek keretében ezentúl vendégszerzőknek is helyet biztosítanunk. Szintén tervezzük, hogy interjúk keretében is elkezdjük megosztani veletek más civilek tapasztalatait, sikereit. Ha egy cikk inspirál, vagy olvasás közben felmerül benned, hogy a te területeden ez bizony máshogy van, akkor arra biztatunk, hogy írj nekünk az alábbiak alapján:

  • Lehetőleg az írás, amit küldesz 600-700 szót tartalmazzon.
  • Az cikk lehet egy jó gyakorlat leírása, elemzés, de akár vélemény is.
  • Olyan ötleteket várunk, amik segítenek tágítani a civil szervezetek látókörét, illetve hivatkozásokkal ellátott kiegyensúlyozott elemzéseket.
  • Ha úgy gondolod, hogy a munkád során szerzett tapasztalataidat egy írásos interjú formájában tudod leginkább megosztani másokkal, akkor szintén ne habozz szólni nekünk, ennek sincs semmi akadálya.
  • Kerüld a kliséket, illetve a szakmai zsargon használata esetén törekedj rá, hogy a kevésbé tapasztaltak is megértsék miről van szó.
  • Képet mi magunk is illeszteni fogunk a cikkbe, de ha van sajátod, amit javasolnál, azt örömmel vesszük.
  • Minden cikket amit kapunk elolvasunk, megnézzük mennyire illeszkedik az általunk kitalált arculatba, de a blogra való kikerülést nem tudjuk garantálni.
  • Amint a cikked kikerül a blogra értesíteni fogunk róla, emellett később elküldjük a nézettségi adatokat is heti és havi bontásban is. Fontos, hogy ez egy viszonylag szűk körnek szóló blog, ezért 100 látogató egy cikk esetében már jó eredménynek számít.

Az írásokat Bővebben…

Kikre van szükséged a világ megváltoztatásához?

A címben szereplő kérdést teszi fel a LinkedIn a civil szervezeteknek. A legnagyobb üzleti és szakmai közösségi oldal ugyanis létrehozott egy felületet, amiken keresztül a nonprofit szervezetek munkáját igyekszik megkönnyíteni. Több millió civil munkatárs használja rendszeresen a LinkedIn-t arra, hogy önkénteseket, elnökségi tagokat vagy munkatársakat találjanak maguknak, ehhez a cég 5 lépésben kínálja fel segítségét. Az alábbiakban egy kis kedvcsinálót olvashattok, ami tartalmazza az egyes lehetőségekre mutató linkeket.

1. Növeljük a szervezetünk láthatóságát egy oldal létrehozásával

1

A szervezet saját LinkedIn oldalának létrehozása megkönnyíti, hogy másokat informáljunk céljainkról, megosszuk híreinket, felhívásokat tegyünk közzé, egyszóval eredményesen tartsuk a kapcsolatot másokkal. Ide kattintva kezdhetsz neki.

2. Ösztönözzük támogatóinkat a szervezet népszerűsítésére

2

Az önkéntesek, adományozók és elnökségi tagok a szervezet legnagyobb szószólói. Biztassuk őket, hogy a LinkedIn ‘önkéntesség’ és ‘ügyek’ részeket töltsék ki Bővebben…